*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

Wabard Biztosító Zrt. felfüggesztésének hátterei (2009.09.24.)

Mint korábban megírtuk a Wabard Biztosító Zrt.-t a  Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete JÉ/II/IB-267/2009 sz. határozatában felfüggeszti az új biztosítási szerződések, úgymint kötelező gépjármű-feléelősségbiztosítás, úgymint CASCO, továbbá KÁF és CMR  befogadására. A határozat a biztosítónál lefolytatott vizsgálat, illetve a Felügyelet rendelkezésére bocsátott adatok alapján született meg.

A felfüggesztés nem érinti a meglévő szerződéses állományt: ezek esetében a Wabard-nak változatlanul teljesítenie kell biztosítási kötelezettségeit. A biztosító 2009. szeptember 24-e után tett ajánlatot azonban már nem fogadhat el, s újabb flottajárműveket sem biztosíthat. A Felügyelet a biztosító vezérigazgatójának 500 ezer forint személyi bírság megfizetését is előírta.

A Felügyelet kötelezte a biztosítót a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer megerősítésére 2009. december 31-ig. A határozat szerint szükség van a teljes szabályozási rendszer módosítására, a szabályzatok közötti összhang megteremtésére és a felelősségi körök tisztázására. A szabályzatok elkészültét követő 3 hónap folyamatos működés után azokat és az azoknak megfelelő munkafolyamatokat egy független, biztosítási minősítéssel rendelkező könyvvizsgáló céggel kell ellenőriztetni, s az audit eredményeit meg kell küldeni a Felügyeletnek.

A Wabard-nak folyamatos működést biztosító nyilvántartási, adatfeldolgozási és -szolgáltatási rendszert kell kiépítenie, kiemelten a kgfb-szerződésekhez kötődő tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítéséhez. A biztosítónak valamennyi termékére a jogszabályoknak megfelelő, a kgfb-konstrukciókra pedig a biztosításmatematikai elvekkel is összhangban álló díjkalkulációt kell készítenie.

A Felügyelet kötelezéseket írt elő a Wabard számára a kgfb-szerződések díjhalasztásra vonatkozó rendelkezések, a díjfizetési kötelezettségek szerződésben való rögzítésére, illetve a szerződéses feltételek és az ügyfél-tájékoztatók közötti összhang hiányossága miatti problémák megszüntetésére is, 2009. december 31-i határidővel. Szükség van arra is, hogy a biztosító belső ellenőrzési rendszerét a továbbiakban a jogszabályoknak megfelelően, a felügyelő bizottság szakmai irányításával végezze, illetve valamennyi - így az eszközök értékelésére és a flottaállomány adatainak dokumentáltságára vonatkozó bizonylatolási - eljárásában feleljen meg a számviteli jogszabályoknak.

forrás: pénzcentrum.hu

hírlevél sitemaplinkcsere

Hozzáadás a kedvencekhez

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 25 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 266734

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM