*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

Újérték CASCO (EuroGAP)

Mindannyiunk számára az autónk az egyik kedvencünk. Mindegyikünk biztonságban szeretné tudni autóját. Döntenünk kell tehát, mi a legjobb módja ennek!

Az EuroGAP® egy új és egészen egyedülálló biztosítási forma.

EuroGAP® az Ön autójába fektetett pénzének védelme, amely nem költséges, de megszabadítja pénzügyi gondjaitól éppen akkor, amikor arra a legnagyobb szüksége van: totálkár vagy lopás esetén.

Új vagy használt gépjármű vásárlásakor gyakran már előre félünk a lopástól, balesetben elszenvedett töréstől, tűztől vagy elemi kártól. Új autó esetén aggodalmaink még nagyobbak, mivel a gépjármű piaci értéke az első három évben jellemzően annyit csökken (újkori értékvesztésen esik át), hogy a legjobb casco biztosítás is mindössze a gépjármű beszerzési árának csupán felét fedezi kártérítéskor.

 EuroGAP® célja, hogy Önnek és befektetésének védelmet nyújtson az autója megvásárlását követő első években, amikor az értékcsökkenés a legnagyobb. Figyelembe véve a lopások és balesetek számának növekedését, a termék kiemelt biztonságot nyújt e téren is .  

Az EuroGAP®   főbb jelemzői:

  • A biztosítás megtéríti a gépjármű aktuális értéke és a beszerzési ára közötti különbözetet, melyet lopás vagy totálkár esetén a balesetbiztosítás (casco) nem fedez.
  • Teljes pénzügyi védelmet nyújt három éven át a gépjármű beszerzési árának mértékéig.
  • A biztosítás egyszerűen a "beszerzési ár biztosítását" jelenti, ugyanis a gépjármű megvásárlásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig számított értékcsökkenésére a biztosító 100%-os fedezetet nyújt Önnek.
  • Maximális kártérítési összeg használt gépjárműveknél: 5.000.000,- Ft
  • Maximális kártérítési összeg új gépjárműveknél: 7.500.000,- Ft

Az EuroGAP®   főbb előnyei:

  • Amennyiben az autóját lízingre vette, a lízingtársasággal szembeni kötelezettségét, leszámítva a casco biztosításból eredő kártérítést, mi kifizetjük a beszerzési árnak megfelelően. Ha ennek az elszámolásnak az egyenlege pozitív, az összeget Ön megkapja.
  • Kár esetén elegendő pénze lesz egy azonos értékű jármű megvásárlására, azaz a biztosított jármű beszerzési árának 100%-át megtéríti.
  • A kártérítés kifizetése az ügyintézés lezárásától számított 15 napon belül esedékes.
  • A gépjármű a világ 25 legjobb biztosítójának egyikénél van biztosítva, melynek pénzügyierő-osztályzata A+. A biztosítóról bővebben: QBE Biztosító.

Milyen gépjárművekre köthető az EuroGAP®  ?

  • Érvényes forgalmi engedéllyel, rendszámmal és casco biztosítással rendelkező gépjárművekre 3500 kg saját tömegig
  • Újonnan beszerzett gépjárművekre (a számla keltétől számítva 90 napja van az ügyfélnek a biztosítás megkötésére)
  • Új személygépkocsikra 25.000.000,- Ft-ig
  • Használt személygépkocsikra 10.000.000,- Ft-ig, maximális életkor 5 év a lejárat max 8 év.
  • Új kishaszon-gépjárművekre 25.000.000,- Ft-ig
  • Használt kishaszon-gépjárművekre 10.000.000,- Ft-ig, maximális életkor 5 év a lejárat max 8 év.
  • Továbbá minden olyan gépjárműre ami casco biztosítási védelem alá vonható, és nem éri el a fent nevezett összeghatárokat.

Válassza az Önrészesedésre is kiterjedő biztosítást és az Ön által befektetett pénz még jobban lesz megvédve! Ez a forma kiterjed az Ön CASCO biztosításának önrészének fedezetésre is.

Az EuroGAP ® kiegészítő biztosítással mindig elegendő pénze lesz egy új gépjármű megvásárlására, amennyiben az előző totálkárt szenvedett vagy ellopták .

hírlevél sitemaplinkcsere

Hozzáadás a kedvencekhez

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 21 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 266734

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM