*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

Rossz hír az autósoknak - De miért drágul a kötelező? (2009.06.22)

Drágábbak lehetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak ősszel, mivel a parlamentben hétfőn elfogadott törvény változtat az eddigi díjképzésen - mondta a Genertel vezérigazgatója az InfoRádiónak. Csikós Dániel szerint kritikus pont például az, hogy köbcentiméter helyett kilowattal kell számolni, illetve a bonus-malus rendszer eddig még ismert átalakítása is.

Több minden is változik ősztől a gépjármű-felelősségbiztosítások rendszerében. A legjelentősebb változás egyértelműen az, hogy az évforduló időpontja megváltozik, azaz nem január elseje lesz egységesen, hanem a gépjármű megvásárlásának időpontjához igazodik - mondta az InfoRádiónak Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

Megjegyezte: a biztosítók hirdetési kötelezettsége változatlanul megmarad, azaz év végén továbbra is meg kell hirdetniük a tarifáikat, ami egy évig marad kötelezően érvényben. Az ügyfeleket külön is értesíteni kell majd, hogy ne maradjanak le véletlenül a változásokról, és tudjanak váltani, ha úgy gondolják.

Hozzátette: a bonus-malus rendszerben az változik, hogy kártörténeti nyilvántartást kell vezetnie majd a biztosítóknak. Ez egy, a káradatokat tartalmazó központi nyilvántartás lesz, és ez fogja befolyásolni az egyes ügyfelek besorolását.

Öt-hét év lehet az átmenet, amíg az év végi váltóportfólió évközi váltóportfólióvá válik a gépjármű-felelősségbiztosítási piacon - mondta az InfoRádiónak Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója.

A törvényi átalakulás elég sok adminisztratív átalakítást jelent a biztosítók számára, vannak olyanfajta előírások, amelyek például a díjképzés rendszerét változtatják meg, a bonus-malus rendszert alakítják át. Ezen a téren még várnak a pénzügyminisztérium rendeleteire, amelyek ezeket pontosítják, s amint ezek megjelennek, tudni fogják, hogy milyen irányba menjenek el.

Rendeletben kell szabályozni például a díjképzési alapot, kérdés többek között, hogy köbcenti helyett a kilowattot tekintsék-e díjképzési alapnak, és a bonus-malus-rendszer szabályozását is nyitva hagyta a törvény - mutatott rá Csikós Dániel.

Hozzátette: a különböző besorolási értékek a díjképzési alap esetében nem feleltethetőek meg egymásnak, de vannak olyan trendek, amelyek szerint a kevesebb köbcentis autó magasabb teljesítménnyel működik. Át kell gondolniuk a biztosítóknak, hogy miként alakítják át a tarifát. Modellezniük kell a meglévő tarifákat, végig kell gondolniuk, hogy ez milyen módon hat az árképzésre. Félnek attól, hogy a pénzügyminisztérium csúszik a rendeletek kiadásával, és így kevés idejük lesz a biztosítóknak a megfelelő modellezésekre - vázolta a vezérigazgató.

A biztosítási kampány időszakának áthelyeződése másfajta magatartást vált majd ki a biztosítókból, mint ami eddig jellemezte őket. Minimum stagnálni fognak az árak, de adott esetben bizonyos fokú emelkedését is fogja jelenteni. Az első időszakban néhány százalékos plusz változás jöhet - vélekedett Csikós Dániel. A kötelező biztosításoknál főleg a díj számít, de azért van egy jelentős szegmens, akiknek fontos az is, hogy milyen a biztosító háttere - jelentette ki a Genertel vezérigazgatója.

Amellett, hogy egyre nő az internetezők aránya, egyre nő azok száma is, akik valamiféle terméket, szolgáltatást a neten keresztül rendelnek meg, és így nő az online módon biztosítást kötők aránya is - mondta az InfoRádiónak Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

Hozzátette: a kgfb és utasbiztosítás megkötésére kifejezetten alkalmas a világháló. A kötelezőnél egyértelműen, az esetek 90 százalékában az ár az elsődleges, de azok aránya is jelentős, az autósok egyharmada, akik ekkor is figyelembe vesznek más szempontokat is.

A casco esetében is jelentős az ár, de ott hangsúlyosabban figyelik az egyéb tényezőket is. Így fontos, hogy megbízható cégről legyen szó, és fontosak a pluszszolgáltatások is - jegyezte meg Kurucz Imre.

Hírforrás: Portfolio.hu

Biztosítási Hírek - Alkuszcégünk Hírei
Már megint! Módosult a kgfb törvény (2010.03.03)
Nem változtat a biztosítók helyzetén a kgfb törvény legutóbbi módosítása, a  biztosítóknak továbbra is javításra kell kötelezniük az általuk biztosított sérült járművek üzembentartóit, hogy a javítás teljes költségét kifizethessék -  értelmezte Trunkó Barnabás a Magyar Biztosítók szövetsége (MABISZ) főtitkára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítását.
Bővebben...
Kgfb-számtan: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat (2010.02.17)

Egy szabálymódosítás értelmében az autó hengerűrtartalma helyett a jövő évtől a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakemberei arra számítanak, hogy ez a módosítás teljesen átrendezi a kgfb-piacot, s igen erősen megnövelheti az év végi átkötési hullámot.

Bővebben...
Az utolsó klasszikus Kötelező Biztosítási kampány indul. (2009.10.16.)

Az utolsó hagyományos kötelező-kampány indul november elsején. A múlt évihez hasonló, közel 800 ezer átkötés várható idén novemberben és decemberben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de az év végi váltás az új törvény januári hatályba lépésével 4,5 év alatt leépül - mondta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatója egy pénteki sajtótájékoztatón.

Bővebben...

hírlevél sitemaplinkcsere

Hozzáadás a kedvencekhez

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 6 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 217391

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM