*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

Az utolsó klasszikus Kötelező Biztosítási kampány indul. (2009.10.16.)

Az utolsó hagyományos kötelező-kampány indul november elsején. A múlt évihez hasonló, közel 800 ezer átkötés várható idén novemberben és decemberben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de az év végi váltás az új törvény januári hatályba lépésével 4,5 év alatt leépül - mondta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatója egy pénteki sajtótájékoztatón.

A felügyelet témavizsgálatot indít, amelyben a személyi sérüléses károkat figyeli az autós biztosítóknál, és az október végén  meghirdetendő jövő évi tarifák mögötti számításokat is ellenőrzi ebből a szempontból - fűzte hozzá a főigazgató.

Aki jövőre köt kötelező biztosítást (kgfb) szerződést, annak a szerződéskötés napjától számít az egy év, amikor átválthat  másik biztosítóra, és nem január 1. lesz a fordulónap, mint jelenleg. A meglévő biztosítás a fordulónapot 50 nappal megelőzően mondható fel - ismertette a részleteket Varga Csaba.

A Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás éppen 50 éves Magyarországon, a jelenlegi egyéni szerződéses rendszer 1991 óta működik - kezdte a jövő év első napján hatályba lépő törvény ismertetését Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára. A jelenlegi kormányrendeletet felváltó törvény létrehozza a garancia alapot, amely a csődbe jutott biztosítók után fizet. Nem titok, hogy a MÁV ÁBE után maradt problémák miatt született meg a garancia alap, bár legtöbb pénzügyi területen eddig is működött ilyen - mondta a főtitkár.

A bonus-malus besorolási tábla változatlan marad, de lesz két változás is ezen a területen jövő év első napjától. A biztosítót váltó üzemben tartó bemondása alapján sorolja be az új biztosító az ügyfelét, míg jelenleg a váltáskor A00 fokozatba kerül. Természetesen a bemondást ellenőrzi a biztosító. A másik újdonság az, hogy akinek díj-nemfizetéssel szűnik meg a kgfb-je, az nem veszti el a megszerzett bonuszát.

Szintén újdonság, hogy nem az első díj beérkeztével, hanem az ajánlat átvételével kezdődik a biztosító kockázatviselése. A versennyel kapcsolatban pedig  Trunkó Barnabás elmondta, hogy a törvény megengedi, de nem teszi kötelezővé a késedelmes fizetés utáni kamatszedést. Ebben is különbözhetnek a biztosítók, de ennél is fontosabb, hogy vállalhatnak aktív kárrendezést is. Ekkor a saját kgfb biztosító rendezi a kárt, majd az számol el a kárt okozó biztosítójával. A törvény eredeti változatában ez kötelező elemként szerepelt, de a parlamenti tárgyalás során kikerült a szövegből.

A bonus-malus fokozatokat - a kártörténetet - a MABISZ által kiépítendő rendszer tartja nyilván. A főtitkár az MTI kérdésére elmondta, hogy jövő év második felére a MABISZ honlapján elkészül az a kalkulátor, amely valamennyi kgfb-t kötő biztosító tarifáját összehasonlíthatóvá teszi. Jelenleg ilyen kalkulátort az alkuszok működtetnek, de csak a velük kapcsolatban álló biztosítók ajánlatait hasonlítják össze.

Biztosítási Hírek - Alkuszcégünk Hírei
A kötelező biztosításról vitatkozhatnak az alkotmánybírók (2010.03.16.)

Az Alkotmánybíróságtól kéri a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény kiegészítésének felülvizsgálatát a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Áprilistól a biztosítónak műszaki vizsgálatra kell küldenie a károsult járművet, amennyiben a tulajdonos nem kívánja azt megjavíttatni; a kgfb törvény kiegészítése nemcsak nehezítést jelent, hanem jelentős anyagi terhet is róhat a balesetet szenvedett autósokra, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a vitatott rendelkezés megsemmisítését - közölte a MABISZ az MTI-vel.

Bővebben...
Már megint! Módosult a kgfb törvény (2010.03.03)
Nem változtat a biztosítók helyzetén a kgfb törvény legutóbbi módosítása, a  biztosítóknak továbbra is javításra kell kötelezniük az általuk biztosított sérült járművek üzembentartóit, hogy a javítás teljes költségét kifizethessék -  értelmezte Trunkó Barnabás a Magyar Biztosítók szövetsége (MABISZ) főtitkára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítását.
Bővebben...
Kgfb-számtan: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat (2010.02.17)

Egy szabálymódosítás értelmében az autó hengerűrtartalma helyett a jövő évtől a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakemberei arra számítanak, hogy ez a módosítás teljesen átrendezi a kgfb-piacot, s igen erősen megnövelheti az év végi átkötési hullámot.

Bővebben...

hírlevél sitemaplinkcsere

Hozzáadás a kedvencekhez

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 6 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 217791

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM