*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

2010-től megváltozik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény (2009.06.09)

 A parlament által hétfőn elfogadott (2009.06.08) kötelező gépjármű felelősségbiz­tosítási (kgfb) törvény a biztosítás megkötésétől, és nem január első napjától számítja a biztosítás egyéves tartamát, továbbá kötelezővé teszi a kártörténeti nyilvántartást.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást jelenleg egy 2004-ben hozott kormányrendelet szabályozza, ezt váltja fel jövő év első napjától az új törvény. A szabályozás rendszere és sok előírása változatlan maradt, de új szabályok is bekerültek a törvénybe.

A törvény meghatározza a gépjárműflotta minimális nagyságát: eszerint öt jármű tekinthető flottának.

Jelenleg a biztosítók október végén hirdetik meg a következő évi kgfb díjaikat. Az ügyfeleknek november végéig kell felmondaniuk meglévő szerződésüket, amennyiben új biztosítót akarnak választani. Az új biztosítóval viszont elegendő megkötni a szerződést az év utolsó napjáig, mivel a biztosítási időszak az év első napjától az utolsóig tart. Aki év közben vásárol kocsit, annak akkortól tart a biztosítása az év utolsó napjáig.

A módosítás talán legfontosabb része az, hogy a biztosítási évforduló a szerződéskötés napja, akkortól számít az egy évnyi biztosítási időszak. Jövő év első napjától tehát mindenkinek változatlan marad a biztosítási időszaka, de 4-5 év múlva már érezni fogják a biztosítók az év végi kampány csitulását.

A biztosítók továbbra is október végén hirdetnek díjat, amelyet egy évig nem módosíthatnak. Mindenkire az a tarifa lesz érvényes, amely a biztosítási évfordulóján élt. Az évforduló előtt 50 nappal a biztosító köteles értesíteni az ügyfelét arról, hogy lejár a biztosítása, és közölnie kell az új díjat. Az ügyfél továbbra is a lejáratot megelőzően 30. napig mondhatja fel a biztosítást, és az évfordulót követő napon kell rendelkeznie új biztosítással.


A biztosító helytállási kötelezettsége a dologi károkra - káreseményenként - továbbra is 500 millió, míg a személyi sérülésekre a jelenlegi 1,5 milliárd helyett 1,6 milliárd forint lesz.


A díjjal elmaradt ügyfél kockázatát 30 napig viseli a biztosító, de ha felszólította fizetésre, akkor 60 napig tart a kockázatvállalás.


A biztosító visszakövetelheti - meghatározott limitig - az általa kifizetett összeget akkor, ha a károkozó biztosított súlyos jogsértést követett el. Ilyen például az ittas vezetés, a szándékos károkozás, a vezetés átengedése jogosítvánnyal nem rendelkező személynek, és a jármű elhanyagolt műszaki állapota is.


A törvényjavaslat előírja a kgfb kötvények központi nyilvántartását, az abban szereplő adatokat negyedévente kell összefuttatni a gépjármű nyilvántartással, és a biztosítatlan járműveket ki kell vonni a forgalomból. Létre kell hozni egy kárnyilvántartó szervezetet, amely a kártörténetet regisztrálja, és ez adja ki a bonus-malus igazolásokat is. Emellett a biztosítók információs központot is működtetnek, amely a károsultaknak nyújt segítséget. A kártörténeti igazolást 30 napon belül kell kiadni az ügyfélnek, aki maga továbbítja azt új biztosítójának.


A törvény nem tartalmazza a díj alapjául szolgáló járműkategóriákat (ez jelenleg a hengerek térfogatát jelenti), valamint a bonus-malus rendszert. Ezeket a pénzügyminiszter fogja rendeletben szabályozni, sőt olyan rendeletet is kell hoznia, amely a fizetésképtelenné vált biztosítók térítési kötelezettségéről szól.


Az aktív kárrendezés - amikor a más biztosítónál lévő jármű okozta kárt a saját biztosító téríti meg - kimaradt a kgfb törvényből, mivel a biztosítók többsége nem támogatta.

- amikor a más biztosítónál lévő jármű okozta kárt a saját biztosító téríti meg -

Hírforrás: Jogifórum

Biztosítási Hírek - Alkuszcégünk Hírei
Már megint! Módosult a kgfb törvény (2010.03.03)
Nem változtat a biztosítók helyzetén a kgfb törvény legutóbbi módosítása, a  biztosítóknak továbbra is javításra kell kötelezniük az általuk biztosított sérült járművek üzembentartóit, hogy a javítás teljes költségét kifizethessék -  értelmezte Trunkó Barnabás a Magyar Biztosítók szövetsége (MABISZ) főtitkára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítását.
Bővebben...
Kgfb-számtan: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat (2010.02.17)

Egy szabálymódosítás értelmében az autó hengerűrtartalma helyett a jövő évtől a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakemberei arra számítanak, hogy ez a módosítás teljesen átrendezi a kgfb-piacot, s igen erősen megnövelheti az év végi átkötési hullámot.

Bővebben...
Az utolsó klasszikus Kötelező Biztosítási kampány indul. (2009.10.16.)

Az utolsó hagyományos kötelező-kampány indul november elsején. A múlt évihez hasonló, közel 800 ezer átkötés várható idén novemberben és decemberben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de az év végi váltás az új törvény januári hatályba lépésével 4,5 év alatt leépül - mondta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatója egy pénteki sajtótájékoztatón.

Bővebben...

hírlevél sitemaplinkcsere

Hozzáadás a kedvencekhez

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 10 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 217391

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM